Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyvernyugvás Damaszkuszban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 3. 12:24

Oroszország, valamint az Egyesült Államok és szövetségesei közelebb jutottak ahhoz, hogy megállapodjanak a tűzszünet lehetséges helyszíneiről Szíriában – mondta május 2-án, hétfőn Genfben John Kerry amerikai külügyminiszter.

Kerry erről azelőtt beszélt, hogy a svájci Genfben tárgyalást kezdett szaúdi kollégájával, Adel al-Dzsubeirrel. Hangoztatta: van még némi tennivaló a szíriai, beleértve az Aleppó környéki területet érintő tűzszünet felújításáról szóló megállapodás kidolgozásában.

A rijádi diplomácia irányítója „a humanitárius jog megsértésének" nevezte és elítélte a harcok kiterjedését, miközben a damaszkuszi kormányhadsereget vádolta meg az Aleppó elleni légi csapások végrehajtásával. A politikus egyben távozásra szólította fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Hangsúlyozta: remélhetőleg Aszad politikai folyamat során elért megállapodás eredményeképpen távozik az ország éléről, máskülönben erővel fogják eltávolítani.

John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap érkezett két napra Genfbe, hogy szaúd-arábiai és jordániai partnerével, illetve az ENSZ szíriai különmegbízottjával a szíriai rendezés lehetőségeiről tárgyaljon.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, az orosz és az amerikai fél a szíriai vezetéssel, valamint a mérsékelt ellenzékkel egyeztetve megegyezett arról, hogy a szíriai főváros, Damaszkusz környéki Kelet-Gúta térségében két nappal meghosszabbítsák a fegyvernyugvást.

Április 30-án Latakia tartomány északi részén 72 órára, míg a Damaszkusz melletti Kelet-Gútában 24 órára vezettek be fegyvernyugvást. Ez utóbbit május elsején további egy nappal, hétfőn pedig ismét két nappal meghosszabbították.