Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alaki foglalkozás mesterfokon

Szöveg: Regős Teréz |  2016. május 3. 11:21

Alaki foglalkozást rendezett közel 150 tanulónak a napokban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár. A diákok az alakulat KatonaSuli-programjában résztvevő Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolából, illetve a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolából érkeztek.

1596012917

Az alaki foglalkozást a Petőfi laktanya alakulóterén Mikus György őrnagy, a dandár képzési főnökhelyettese nyitotta meg és vezényelte le.
A kiképzést nyolc foglalkozásvezető – Szárnya Ákos százados, Réti Gergely zászlós, Kecskés István törzsőrmester, Tatár László törzsőrmester, Tóth Flórián hadnagy, Faludi Miklós főtörzsőrmester, Pócza Gergely törzsőrmester és Ivády Csaba főtörzsőrmester – koordinálta. 

1596012918

A kiképzés az alapfogalmak ismertetéséből, a tiszteletadás módjainak bemutatásából és az alakzatban történő tisztelgésből állt; emellett a tanulók gyakorolták az állóhelyből történő fordulatokat, a szabályos lépést és a helyben járást is.

„A foglalkozásvezetőkkel együtt úgy tapasztaltam, hogy a diákok nagyon fogékonyak és motiváltak voltak az alaki foglalkozás végrehajtására, amit ügyesen teljesítettek. A kiképzés második felében már a végzős diákok – akik májusban katonai alapismeretből is érettségizni fognak – kipróbálhatták magukat rajparancsnoki szerepkörben, amely során elsajátíthatták a vezényszavak kiadásának módját is" – mondta a foglalkozást követően Mikus György őrnagy. 

1596012918


Fotó: Horniák Dóra