Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fél éven belül afganisztáni béke?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 6. 11:39

Afganisztán és Pakisztán elnökének feltett szándéka, hogy fél éven belül létrejöjjön a megállapodás az afganisztáni békéről – jelentették be február 4-én, hétfőn Londonban, ahol háromoldalú csúcstalálkozót tartottak David Cameron brit kormányfővel.

A cél érdekében „minden szükséges lépést" meg kell tenni – hangzik a megbeszélésről kiadott közlemény, s ebbe beleértődik a tálib felkelők bevonása is a béketárgyalásokba. Az erőfeszítések része lesz egy összekötő iroda létrehozása Katar fővárosában, Dohában az afgán béketanács számára, és hasonló képviselet megnyitására kérték a tálibokat is a tárgyalások lebonyolítása érdekében.

Londoni sajtótájékoztatóján Hamid Karzai afgán elnök a külső beavatkozást nevezte a legsúlyosabb gondnak az országa jövőjére nézve, de hozzátette, hogy most jobban bízik abban, mint egy évvel korábban, hogy a tálibokkal a háttérben folyó megbeszélések eredményesek lesznek.

A brit kormányfő London környéki vidéki rezidenciáján, Chequersben tartott találkozón Karzai és Ali Aszif Zardari pakisztáni elnök megerősítette, hogy stratégiai szövetséget akar a két ország között. Remélik, hogy még ebben az évben megköthetik a kapcsolatokat erősítő gazdasági és biztonsági megállapodásokat, beleértve a határvidék felügyeletéről szólót is.

Szakértők szerint Pakisztán nem akarja, hogy a nemzetközi erők 2014 végi távozása nyomán ismét olyan helyzet alakuljon ki, mint 1989-es szovjet kivonulást követően, amikor Kabul a vele szemben „barátságtalan" erők kezén maradt, mert attól tart, hogy a nyugati határán megerősödik az indiai befolyás. Biztonságos afgán határt akar és be akarja fejezni a beludzsisztáni felkelést, amelyért afganisztáni erőket okol.

Cameron a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „eddig példátlan szintű együttműködésben" állapodott meg Afganisztán és Pakisztán.

A kabuli vezetés nemrég kedvezően értékelte, hogy Pakisztán fogoly tálib vezetőket engedett szabadon, és azt szeretné, ha kiszabadulna Baradar molla is, akitől cserébe azt várja, hogy latba veti a befolyását, és a tárgyalóasztalhoz ülteti a tálibokat. Baradar molla az afganisztáni tálibok második számú vezetője volt.

A hétfői találkozó a maga nemében a harmadik volt tavaly szeptember óta Cameron kezdeményezésére. Részt vettek rajta a külügyminiszterek, a vezérkari főnökök és hírszerzési vezetők is, akik a korábbi két alkalommal nem voltak jelen.