Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feltételezett terroristákat fogtak el Koszovóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. november 8. 17:16

Terrortámadásokat tervezett a Balkánon, elsősorban Koszovóban az a hét férfi, akiket a hét végén fogtak el Koszovó területén – derült ki a koszovói ügyészség egy dokumentumából a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának november 7-ei, hétfői beszámolója szerint.

A férfiak „különböző objektumok, védelmi intézmények elleni támadásokat készítettek elő, meg akarták félemlíteni a lakosságot, hogy destabilizálják az országot, és hogy megsemmisítsék a gazdasági, politikai és pénzügyi intézményrendszert" – idézte a Szabad Európa Rádió az ügyészségi dokumentumot, amelyben az is olvasható, hogy a hétfős csoport kapcsolatban állt az Iszlám Állam terrorszervezet egy tagjával, akitől az instrukciókat kapta.
Az ügyészség állítását az elfogottak ügyvédje tagadja.

A koszovói hatóságok közölték: más nyugat-balkáni országokkal közösen azon dolgoznak, hogy ellenőrzésük alá vonják a szélsőséges csoportok tevékenységét.
Koszovói sajtóbeszámolók szerint a férfiakat szombaton Koszovó biztonsága elleni terrorcselekmények gyanújával fogták el.