Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feltételezett terroristát fogtak el Szkopjéban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 28. 8:06

Őrizetbe vették az Iszlám Állam terrorszervezet egyik feltételezett tagját a hatóságok november 27-én, pénteken Szkopjéban – jelentette a lider.mk macedón hírportál a szkopjei belügyminisztérium közleménye alapján.

A Cella fedőnevű akció során elfogott 21 éves férfi a megalapozott gyanú szerint félkatonai szervezetek oldalán részt vett külföldi harcokban – közölte a macedón belügyminisztérium.
Az említett tevékenység Macedóniában bűncselekménynek számít.

A belügyi tárca azt is közölte, hogy a gyanúsított valószínűleg tagja volt az Iszlám Államnak, először 2013 elején, majd tavaly ősszel járt Szíriában.
Az akció augusztusban kezdődött, és a rendvédelmi szervek adatokat gyűjtöttek azokról, akik külföldi harcokban vehettek részt, vagy ilyen harcokra toboroztak embereket, illetve szélsőséges eszméket népszerűsítettek a balkáni országban.