Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO KEKK: „Minden területen nagyot léptünk előre ebben az évben”

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2015. november 28. 9:09

Zártkörű ünnepséget rendezett az év vége közeledtével november 27-én, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja. A rendezvényen értékelték az elmúlt évet és elismeréseket is átadtak.

Dr. Stefan Kowitz orvos dandártábornok, a NATO KEKK igazgatója köszöntötte csütörtök este a központ állományát Budapesten, azon a HM HIM-ben rendezett ünnepségen, amelyen az intézmény elmúlt évi tevékenységét értékelték. A rendezvényen Kowitz tábornok átadta a központ idei legkiemelkedőbb munkát végzett tisztjének, illetve altisztjének járó elismeréseket, és köszönetet mondott a megjelenteknek a 2015-ben teljesített feladatokért. Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka szintén méltatta a NATO KEKK által elvégzett éves munkát és a központ munkatársainak tevékenységét.

1596004605

Dr. Fazekas László orvos ezredes a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a rendezvény elsődleges célja a NATO legmagasabb egészségügyi döntéshozó szerve által a KEKK-nek adományozott elismerés megünneplése volt, illetve visszatekintettek az idei év munkájára is. „Minden területen nagyot léptünk előre ebben az évben" – mondta a központ igazgatóhelyettese, aki a mintegy háromszázötven, különböző országokból érkezett egészségügyi katona részvételével megrendezett csehországi gyakorlatot emelte ki a legnagyobb volumenű 2015-ös eseményként. „Nagyon eredményesnek bizonyult a hagyományos sérült-ellátás mellett gyakorolt, biológiai támadás elleni védelemmel kapcsolatos eljárások összepróbálása is. A NATO-n belül is egyedülálló módon raktunk össze egy biológiai támadásra reagálni képes erőt, és a tapasztalatok feldolgozása terén is nagyot léptünk előre: mintegy 170 megfigyelésből 24 igazolt tapasztalatot dolgoztunk fel, amit aztán továbbítottunk a NATO tapasztalat-feldolgozó rendszerébe."

1596004605

A NATO KEKK tudományos tevékenysége szintén jelentős volt idén: a központ intenzív együttműködést folytat különböző katonai és civil egyetemekkel Magyarországon és külföldön egyaránt. Emellett több új tanfolyam indult például Németországban is a központ égisze alatt.

Ami a 2016-os, már jóváhagyott munkaprogramot és feladatokat illeti, az ezredes elmondta: már megkezdődött a következő, 2017-es németországi hadgyakorlat előkészítése az idei tapasztalatok alapján. „Ezen előreláthatólag tíz-tizenöt nemzet vesz majd részt 5-600 katonával, mivel a németországi gyakorlótér kétszer akkora, mint a cseh. A védelmi feladatok egészségbiztosítási vonatkozásaira koncentrálunk majd, a biológiai képességek próbája mellett"  – mondta. A tanfolyamok fejlesztése, ezek körének bővítése is folytatódik, és a szervezet interoperabilitási képességeit is erősíteni kívánják, illetve bekerül a NATO KEKK portfóliójába a koncepciófejlesztés is, ami szintén újdonságot jelent.

1596004605

Fazekas ezredes szerint a NATO KEKK tevékenysége a 2009-es megalapítás óta nagyon magasra pozicionálta Magyarországot és a Magyar Honvédséget a szövetségen belül, és a központ tevékenysége nem katonaorvosi területeken is számos előnnyel jár. „Ez egy olyan pozitív és nagy jelentőségű dolog, amivel bármikor, bárhol ki lehet állni, és büszkék lehetünk rá"  – fogalmazott.

1596004605

Fotó: Tóth László