Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ferenc pápa: Hirosima és Nagaszaki örökös figyelmeztetés az emberiség számára

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 10. 13:22

Az első atombomba ledobásának hetvenedik évfordulójáról emlékezett meg Ferenc pápa augusztus 9-n, vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében.

Hirosima és Nagaszaki tragédiájának felidézése még ennyi idő elteltével is borzalmat vált ki – hangoztatta a katolikus egyházfő. „Annak a jelképei, hogy mekkora pusztító hatalommal bír az ember, ha eltorzítva használja fel a tudomány és a technika eredményeit" – fogalmazott Ferenc pápa.
Hozzátette, hogy a lakosságával együtt elpusztított két japán város „örök figyelmeztetés az emberiség számára, hogy mindenkorra utasítsa el a háborút és az összes tömegpusztító fegyvert".

Ferenc pápa szerint egy közös kiáltásnak kell az emberiség részéről a magasba emelkednie, „nemet mondva a háborúra és az erőszakra és igent a párbeszédre és a békére".
Az egyházfő megjegyezte: „a háborúval mindig veszítünk, az egyetlen mód a győzelemre az, ha nem háborúzunk".