Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fiatalokat toboroztak az Iszlám Államnak, hat évet kaptak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 13. 12:02

Hollandiában hat évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek a napokban összesen kilenc embert, mert fiatalokat toboroztak az Iszlám Államnak.

A bíró szerint a kilenc ember egy bűnszervezet tagjai, melynek célja, hogy harcosokat bujtson fel és toborozzon a szíriai harcokhoz. A szervezet pénzügyileg is támogatta a jelentkezőket, hogy csatlakozhassanak a terroristákhoz Szíriában.

Az ítélet ismertetése több mint három órán át tartott. A hágai törvényszék egy magas biztonsági besorolású, szigorúan őrzött amszterdami épületben hirdették ki a döntést.

Az elítélteket, nyolc férfit és egy nőt tavaly vették őrizetbe egy hágai razzián. A vád szerint terrorcsoport tagjai voltak, terrorcselekmény elkövetésére buzdítottak, dzsihádistákat toboroztak, és maguk is jártak szíriai kiképzőtáborban. Az ügyész hét évig terjedő szabadságvesztés kiszabását kérte.

A csoport 33 éves vezetőjét a bíróság hat év börtönre ítélte, akárcsak két fiatalabb, 24 és 26 éves társát, akiket távollétükben büntettek meg, ők most is Szíriában lehetnek. A többi vádlott három és öt év közötti börtönbüntetést kapott. Az egyetlen nőt hét nap elzárásra ítélték, amiért írt egy olyan üzenetet, melyben Szíriába utazásra buzdított.

Az elítéltek ártatlannak vallották magukat. Álláspontjuk az volt, hogy a vallásgyakorlás és véleménynyilvánítás szabadsága lehetővé teszi számukra, hogy az Iszlám Állam üzenetét terjesszék.