Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Figyelmeztető radarrendszert telepít Izrael a gázai határhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 28. 8:04

A rövid hatótávolságú lövedékek elleni új, figyelmeztető radarrendszert telepít az izraeli hadsereg a Gázai övezet határához – értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

A napokban telepíteni kezdett taktikai rendszer célja, hogy javítsa a határ menti települések riasztásának hatékonyságát.
Az új rendszert a tavaly nyári Erős Szikla hadművelet tanulságaként építik ki, a tervek szerint három hónap alatt, ugyanis a hadműveletben felszínre került, hogy miközben a nagyobb hatótávolságú rakéták ellen hatékonyan véd a Vaskupola nevű légvédelmi rakétarendszer, addig Izrael sebezhető maradt a kis távolságra kilőtt rakétákkal, és a 2-3 kilométerre eljutó aknagránátokkal szemben.

A rádió honlapja szerint az izraeli hadseregben attól tartanak, hogy egy következő Gázai övezet elleni háborúban a Hamász kihasználja ezt a gyenge pontot, és elsősorban az övezet melletti településeket veszi célba.

Az új riasztórendszert a hadsereg kiépíti majd a katonai alakulatok felvonulására szolgáló területek védelmére is, ugyanis tavaly nyáron a harcok idején több alkalommal a határ melletti, még Izraelben lévő gyülekező terepen csapódtak be a rövid távú lövedékek, több katona halálát és sebesülését okozva.