Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Finnország a NATO-csatlakozást fontolgatja?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 19. 13:59

A finn védelmi miniszter szerint minden korábbinál erősebbek a NATO-csatlakozás melletti érvek. Carl Haglund kijelentette, hogy az ukrajnai orosz beavatkozást látva országának komolyan meg kellene fontolnia a NATO-csatlakozást.

A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy jelenleg csak minden ötödik finn állampolgár támogatná az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozást. A védelmi miniszter úgy véli, hogy ez azonban megváltozhat abban az esetben, ha Finnország, amely mintegy 1380 kilométeres közös határon osztozik Oroszországgal, őszinte és nyílt társadalmi vitát folytat a lehetséges tagságról. A tárcavezető szerint a 2015-ös választások után népszavazást lehetne kiírni a kérdésről.

“Habár Oroszország jelenleg nem jelent veszélyt Finnországra nézve, (Moszkva) kiszámíthatatlan" – mondta a tárcavezető a Reuters hírügynökségnek adott interjúban, kiemelve a 2008-as orosz-grúz háborút és az ukrajnai beavatkozást. Hozzátette azonban, hogy a Kremlnek nincsen semmi oka tartania a finn NATO-tagságtól.

Haglund leszögezte, hogy akár bekövetkezik Finnország semleges státusának megváltoztatása, akár nem, mindenképpen évi 200 millió euróval (61,4 milliárd forinttal) növelni kellene az ország jelenleg 3,1 milliárd eurós (951,6 milliárd forintos) védelmi költségvetését.

Bár Finnországban sokan gyanakvással tekintenek Oroszországra, a Vörös Hadsereg elleni harcok emléke pedig máig az ország nemzeti identitásának kulcsfontosságú részét képezi, a választók többsége attól tart, hogy ha háborúra kerülne sor, akkor is egyedül maradnának, ha tagjai lennének a NATO-nak.