A közel-keleti határok átrajzolásához vezethet a szélsőségesek előretörése

A Közel-Kelet, ahogy eddigi, a Sykes-Pikot Egyezményen alapuló formájában ismertük, alapjaiban rendült meg – vélekedik Gunter Mulack, a Német Keleti Tanulmányok Intézete igazgatója. A térségben egy átrendeződés jelei körvonalazódnak: a konfliktus egyre inkább a szunniták és az őket „védhatalomként" támogató Szaúd-Arábia, illetve az Irán védelme alatt álló síiták közötti háborúvá alakul át.

1916-ban, az Oszmán Birodalom összeomlása után a Sykes-Pikot Egyezménnyel Nagy-Britannia és Franciaország rögzítették hatalmi igényeiket a térségben. Ha azonban a határok etnikai vagy vallási alapon való átszabására kerülne sor, az Szírián és Irakon messze túl ható következményekkel járna, és a Földközi-tenger keleti partvidékének más államait is érintené, legalábbis Libanont és Jordániát, de elképzelhető, hogy Izraelt és a palesztin területeket is – véli a szakértő.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) gyors előretörése már most is erősen felkavarja a hagyományos szövetségeket és befolyási övezeteket a Közel-Keleten. Még az olyan régi ellenségek, mint az Egyesült Államok és Irán is kényszerítve érzik magukat, hogy közösen keressenek megoldást. A térség ismerői abból indulnak ki, hogy Irán több évtizedes elszigeteltség után megerősödhet. Az Irakban, Szíriában és Törökországban élő kurdok is minden bizonnyal a válság nyertesei közé tartoznak majd. Szaúd-Arábia – az Egyesült Államok szövetségese az olajban gazdag régióban – ezzel szemben vélhetően veszíteni fog befolyásából.

Daniel Müller kül- és biztonságpolitikai szakértő a régió szempontjából alapvetően kedvezőnek látja az Egyesült Államok és Irán közötti közeledést. „A térség sok konfliktusát – legyen az Irakban, de főként Szíriában – nehéz lenne megoldani Irán mellőzésével" – mondja a Hesseni Béke- és Konfliktuskutató Alapítvány munkatársa.

Az ILIÁ radikalizmusa még a közel-keleti vezetésért versengő riválisokat – vagyis Szaúd-Arábiát és Iránt – is közelebb hozhatja egymáshoz. A két ország között legutóbb egyfajta párbeszédre való készség jeleit látni, noha rendkívül eltérő célokat követnek. A további destabilizációban azonban egyik sem lehet érdekelt.

Bár Szaúd-Arábia a szunniták egyfajta védőhatalma és az ILIÁ is szunnita mozgalom, utóbbi azonban nagyon radikálissá vált, brutalitása sok szunnitát is elrémít, és a szervezet fenyegetést jelenthet az arab uralkodóházakra. Kedvező esetben a jelenlegi iraki válság együttműködésre készteti majd az eddigi riválisokat.

A legalább ugyanilyen realisztikus, borúlátó előrejelzések szerint polgárháború törhet ki Irakban, amelyben – ahogy Szíriában is – síiták és szunniták állnak szemben egymással. Müller a maga részéről azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a két forgatókönyv egyfajta elegye valósul meg.

Szakértők arra is rámutatnak, hogy gazdasági érdekek is befolyásolhatják a közel-keleti hatalmi viszonyok alakulását.

Az olajexportőr Szaúd-Arábiának és Oroszországnak valószínűleg nem áll érdekében az Iránnak való kapcsolatok normalizálódása, mert a jelenleg szankciókkal sújtott ország teljes visszatérése a kőolaj-piacra az energiahordozók árának csökkenését eredményezheti.

Másrészről a Nyugat a krími válság miatt érdekeltté válhat abban, hogy más energiaszállítókat keressen, mint Oroszország.

Gunter Mulack azok közé tartozik, akik szerint Irán és a kurdok ebből a szempontból a válság nyertesei. A kurdok Irak északi részén egy jól működő kormányzatot hoztak létre és megmutatták, hogy biztonságot és jól működő gazdaságot tudnak teremteni. Irán pedig kevésbé van páriasorban, és jelentősége a Nyugat számára hosszú távon meghaladhatja Szaúd-Arábiáét is.

Szaúd-Arábia abszolút királyság, mintegy 20 millió lakossal. Irán lakossága ezzel szemben 80 millió, a népesség nagy része jól képzett. Irán belső felépítésében sokkal demokratikusabb, ezt a különböző politikai csoportok csatározásai is mutatják, a két ország között a különbség „ég és föld" – érvel a Keleti Tanulmányok Intézetének professzora.