Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fogalmuk sincs az iszlámról az új dzsihadistáknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 18. 14:52

A toborzott újoncok alig tudnak valamit az iszlámról, ez teszi lehetővé az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek, hogy a hitnek a saját céljait, a lehető legnagyobb területszerzést és mészárlást alátámasztó változatát kényszerítse rájuk – erre a következtetésre jutott az IÁ kiszivárogtatott dokumentumait, újoncok tanúvallomásait és interjúit elemezve az AP amerikai hírügynökség.

A kezdő terroristáknak felvételkor háromfokozatú skálán kell megjelölniük, hogy mennyire ismerik az iszlámot. A szíriai–török határnál, egy hangárban őrzött jelöltekről azonban kiderült, hogy igencsak tudatlanok – írta hétfőn az AP.

A toborzás csúcspontján, 2013-ban és 2014-ben az újoncok között sok volt az olyan francia, aki bárokba járt beszervezőivel. Később az újoncok között volt meleg európai férfi is, aki áttért az iszlámra, illetve két brit, aki a szent háborúra készülve az Amazon internetes könyváruházban rendelte meg a Koran for Dummies (Korán kezdőknek) és az Islam for Dummies (Iszlám kezdőknek) című könyveket.

„Akkor vettem észre, hogy rossz helyre kerültem, amikor olyanokat kezdtek el tőlem kérdezni, hogy: kit hívjunk, amikor meghalsz?" – mondta egy európai újonc, aki azt hitte, hogy nem az IÁ-hoz csatlakozik, hanem egy Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló szervezethez. A férfi 2014-ben ment Szíriába. Elmondta, hogy az új harcosoknak az IÁ iszlámról szóló propagandafilmjeit vetítették, az őket meglátogató imámok pedig a vértanúhalált dicsőítették.

Az IÁ több ezer kiszivárgott dokumentumának elemzése alapján az AP arra jutott, hogy a kezdetekkor az újoncoknak csak a legalapvetőbb ismereteik voltak az iszlámról. Az újoncok 70 százaléka csak „alapszinten" ismerte az iszlám törvénykezést, a saríát. Mintegy 25 százalékuknak „középfokú" volt a tudása, és csak 5 százalékuk ismerte alaposan az iszlámot.

Az IÁ amerikai és európai toborzásával kapcsolatos egyik legaggasztóbb kérdés, hogy az iszlámot ismerő elégedetlenek vagy azok fogékonyabbak az IÁ erőszakot népszerűsítő radikális eszméire, akik alig ismerik az iszlámot? A dokumentumok alapján a második válasz valószínűsíthető.

Az AP 4030 külföldi újonc dokumentumait elemezte 2013-ból és 2014-ből, az IÁ iraki és szíriai területfoglalásai idejéből. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) becslése szerint az adott időszakban az IÁ harcosainak száma 20 000–31 500 között mozgott.

Az adatlapok között volt tíz Strasbourgban toborzott fiatal férfié, közülük kilencet egy Mourad Fares nevű férfi szervezett be. Egyikük, Karim Mohammad-Aggad elmondta, hogy Németországban járt bárokba Faresszel, és az IÁ toborzói „mézesmázos beszéddel" győzték meg. Az öccsével és a barátaival utazott 2013 végén Szíriába. Ketten meghaltak, heten visszatértek Franciaországba, és őrizetbe kerültek. Öccse, Foued egyike volt a tavaly novemberben 130 ember életét kioltó párizsi merényletek során a Bataclan koncertteremre támadó három férfinak.

„Az iszlámmal csapdába ejtettek" – mondta Mohammad-Aggad a bíróságon.

Az IÁ adatai szerint Karim és Foued a strasbourgi csoport azon nyolc tagja között volt, akiknek alapszintű ismereteik voltak a saríáról.

Sok észak-afrikai felmenőktől származó európaihoz hasonlóan Mohammad-Aggad is azt mondta a bíróságon, hogy Algériában bevándorlónak, Franciaországban pedig „koszos arabnak" érezte magát.

Az Amazon kiadványaiból a dzsihádra készülő birminghami, 22 éves Mohammed Ahmedet és Yusuf Sarwart Nagy-Britanniába visszatérve fogták el, és 2014-ben terrorizmus vádjában bűnösnek találták őket. A meleg európai elmondta, hogy azért tért át az iszlámra, mert érdekelte a kultúra, és mert könnyű volt áttérni. Ismeretek hiányában viszont áttértként könnyű prédává vált.

„A hozzám hasonlókat valami olyasmibe ugratták be, amit nem is értettek. Soha az életben nem akartam az IÁ-nál kikötni" – magyarázta a neve mellőzését kérő férfi.

Patrick Skinner volt CIA-ügynök, a közel-keleti szélsőséges szervezetek szakértője szerint sokan vallásos hitükkel indokolják az IÁ-hoz csatlakozást, de a legtöbben, közöttük a nyugatiak valójában a valahová tartozás, az ismertség, az izgalom érzését keresik.

Mohammed Abdelfadel, az al-Azhar kairói egyetem német nyelvű részlegének vezetője szerint az IÁ felületes fogalmakat terjeszt arról, mi a megengedett és mi a tiltott az iszlámban. A csoport propagandavideóin a harcosokat Isten dicsőségére a mennybe menő férfias, erős mártíroknak mutatják be, holott az iszlám törvények tiltják a terrorizmust, a civilek legyilkolását háborúban, az iszlám nem más vallásúakra kényszerítését vagy más bűncselekmények elkövetését.

A saría ismerete azért fontos, mert az IÁ-nak nem csupán katonákra és öngyilkos merénylőkre van szüksége, hanem a helyi bíróságokat és bírákat felügyelő hivatalnokokra is.

Az Egyesült Államok katonai akadémiája terrorizmus elleni harccal foglalkozó intézményének egyik tanulmánya szerint ráadásul a magukat a saríát alaposan ismerőnek vallók nem szívesen lesznek öngyilkos merénylők.

Tárik Ramadán iszlámoktató szerint a csoport legfőbb parancsnokainak nincs vallási végzettségük, többnyire Szaddám Huszein iraki diktátor Baász párti világi kormányában töltöttek be magasabb beosztásokat. Az Oxfordban oktató Ramadán szerint, aki számos könyvet írt a muszlimok európai integrálásáról, az iszlámoktatóknak világossá kell tenniük, hogy az IÁ tanítása hamis.

„Azok, akik ezt teszik, nem vértanúságot akarnak, hanem bűnözők. Ártatlan embereket ölnek meg. Az iszlámban soha semmi nem indokolja ártatlanok legyilkolását" – hangsúlyozta.