Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódnak a légicsapások

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 28. 13:26

Az Iszlám Állam (IÁ) hét járművét és egy épületét semmisítették meg amerikai légicsapások a kurdok lakta Kobani szíriai város térségében – közölte az amerikai hadsereg. A bejelentés szerint az amerikai légierő öt csapást mért IÁ-célpontokra.

Koalíciós partnerekkel közösen további kilenc légicsapást mértek iszlamista célpontokra Irakban, a stratégiai fontosságú moszuli gát és Falludzsa város térségében. Ezek eredményességéről egyelőre nincs információ.
Az Iszlám Állam fegyveresei megpróbáltak elfoglalni egy határőrposztot a szíriai-török határon, Kobani közelében, de kurd fegyveresek visszaverték őket – közölték kurd tisztségviselők és emberi jogi megfigyelők.
Az IÁ fanatikusai már majdnem másfél hónapja próbálják elfoglalni Kobani várost, és az ostromot súlyos veszteségeik és az amerikai légicsapások ellenére sem állították le.
A nagy-britanniai székhelyű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelőközpont vasárnap közzétett adatai szerint a szíriai város birtoklásáért folyó harcokban 815 ember halt meg a konfliktus kezdete óta eltelt több mint negyven nap alatt, a halottak több mint fele az Iszlám Állam fegyverese.

Iraki kurd erők nem fognak közvetlen tűzharcba bocsátkozni a szíriai Kobanit ostromló iszlamista erőkkel, inkább tüzérségi támogatással segítik a szíriai kurdokat az ellenség visszaverésében – közölte az iraki kurd autonóm terület vezetése a Reuters hírügynökséggel.
Törökország hétfőn jelentette be, hogy segíti iraki kurd fegyveresek eljutását török területen keresztül az Iszlám Állam terrorszervezet által ostromlott szíriai kurd városhoz, Kobanihoz.
Az iraki kurd autonóm terület parlamentje szerdán jóváhagyta, hogy Törökország területén keresztül harcosokat küldjenek Kobani védelmére. A regionális kormányzat egy szóvivője vasárnap azt mondta a brit hírügynökségnek, hogy „nem kimondottan harcoló csapatokat" küldenek Szíriába, „legalábbis egyelőre nem".

A Kobanit védő szíriai kurdok szerint az amerikai légierő csak könnyű fegyvereket juttat el hozzájuk, ami nem elegendő a jobban felszerelt iszlamisták elleni harchoz, nehezebb fegyverzetre lenne szükségük. Főleg páncéltörő rakétákat szeretnének, amelyekkel megsemmisíthetnék az IÁ harckocsijait és páncélozott járműveit.
Eközben Bagdadban az iraki kormányerők ritka sikereinek egyikeként jelentették be vasárnap, hogy síita fegyveresek segítségével katonáknak sikerült visszafoglalniuk a Bagdadtól 50 kilométerre délre fekvő Dzsurf as-Sahr szunnita várost, amelyet július végén vettek be az Iszlám Állam ottani erői.