Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódtak az összecsapások Jerevánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 23. 8:12

Összecsaptak a napokban a hatóságok az örmény fővárosban, Jerevánban túszokat ejtő fegyvereseket támogató tüntetőkkel, negyvenöt ember megsebesült, köztük huszonöt rendőr – jelentették hírügynökségek.

A tömeg egy rendőrkapitányság közelében gyűlt össze, amelyet még a múlt héten vasárnap támadott meg mintegy harminc fegyveres, túszokat ejtettek és bevették magukat az épületbe. A fegyveresek azt követelték, hogy az örmény hatóságok engedjék szabadon a júniusban letartóztatott Zsirajr Szefilján ellenzéki politikust és „minden politikai foglyot".

A szerdai összecsapás azután robbant ki, hogy a tüntetők megpróbáltak behatolni a rendőrkapitányságra, ugyanis a rendőrök nem voltak hajlandóak bevinni a túszejtőknek hozott ételt. A tömeg ezért kövekkel kezdte dobálni a rendfenntartó erőket, amire a rendőrök könnygáz- és füstgránátokkal válaszoltak.

Az örmény egészségügyi minisztérium közölte, az összecsapásokban megsebesült embereket kórházban ápolják.

A tüntetés csütörtökre virradóra is folytatódott, a hajnali órákban még mintegy kétezer ember tartózkodott a túszejtő akció helyszínének a közelében.

A fegyveresek még vasárnap felhívást intéztek a lakossághoz, hogy vonuljon az utcára „a politikai foglyok" elengedésének elérése céljából. Hétfőn mintegy 1500 ember tette eleget a felhívásnak, de akkor nem mérgesedett el a helyzet.

Zsirajr Szefiljánt és hat politikustársát júniusban tartóztatták le. Szefilján ellen az a gyanú, hogy fegyveres csoportot szervezett, el akart foglalni kormányzati épületeket és egy televízió-átjátszóállomást. Az egykori katonatiszt Szefiljánt 2006-ban egyszer már bebörtönözték 18 hónapra a hatalom erőszakos megdöntésére tett felhívása miatt.

Szefilján egyebek közt a kormánynak Hegyi-Karabah ügyében folytatott politikáját bírálja.

A túlnyomórészt örmények lakta terület a ’90-es évek elején véres háború nyomán szakadt el Azerbajdzsántól, azóta a helyi örmény erők és az örmény hadsereg ellenőrzése alatt áll, de időről időre kiújulnak a harcok az azerbajdzsáni hadsereggel. Legutóbb áprilisban robbant ki konfliktus a szakadár területen.