Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos iszlamista parancsnokot likvidáltak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 2. 20:27

A tunéziai biztonsági erők végeztek egy iszlamista csoport magas rangú parancsnokával. A férfi felrobbantotta magát, miután meglőtték egy razzia során. A szélsőséges csoportok támadásokra készültek a muszlim böjti hónap, a ramadán alatt.

A nemzeti gárda szóvivője, Helifa Csibani elmondta, hogy a különleges alakulat hetek óta figyelte a csoportot, miután egy lehallgatás nyomán kiderült, hogy merényletet terveznek.

A razzia során két terroristával végeztek, köztük az Okba Ibn Nafaa nevű szervezet egyik parancsnokával. Három szélsőségest letartóztattak a Tunisztól 200 kilométerre fekvő Szidi Buzídban végrehajtott rajtaütésben. Egy biztonsági forrás szerint a meggyilkolt parancsnok egy algériai származású szélsőséges volt.

Az Okba Ibn Nafaa tagjainak többsége az algériai határ közelében található hegyvidéki régióban rejtőzik. A hadsereg évek óta próbálja elűzni őket. A szélsőségesek már több támadást indítottak ellenőrzőpontok és közeli városok ellen. A csoport tagjainak egy része az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet észak-afrikai ágának fogadott hűséget, egy másik a dzsihádista Iszlám Államnak.

A tunéziai biztonsági erők fokozott szigorral lépnek fel az Iszlám Állammal és az al-Kaida észak-afrikai ágával szövetséges csoportokkal szemben. Tunéziában négy nagyobb merényletet követtek el az elmúlt két évben; közülük kettőnek külföldi turisták voltak a célpontjai.