Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gülen testvérét már elfogták a török rendőrök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 3. 20:26

Izmirben letartóztatták a július 15-i sikertelen török puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Gülen muszlim hitszónok öccsét, a 61 éves Kutbettin Gülent – közölte az Anadolu török állami hírügynökség.

A nyolc Gülen-testvér legifjabbikát azzal vádolják, hogy egy „fegyveres terrorszervezet tagja". Az Anadolu szerint Kutbettin Gülent azután vette őrizetbe a terrorelhárítás, hogy felkereste egyik rokonát a nyugat-törökországi Izmir Gaziemir körzetében. A legifjabb Gülen nemrég tért vissza külföldről.

Fethullah Gülen Recep Tayyip Erdogan török elnök egykori mentorából legádázabb ellenségévé vált.

A több mint 270 emberéletet követelő puccskísérlet után Erdogan számtalanszor követelte az Egyesült Államoktól a hitszónok kiadását, aki 1999 óta a pennsylvaniai Saylorsburgben él, és onnan vezeti Hizmet (Szolgálat) nevű, állítása szerint békés célú mozgalmát.

Erdogan árnyékállam kiépítésével vádolja Gülent, akinek megfigyelők szerint kétségkívül jelentős a befolyása a török igazságszolgáltatáson belül. Ugyanakkor azt tagadja, hogy bármi köze volt a puccskísérlethez.

A júliusi puccskísérlet után legalább 32 ezer embert vettek őrizetbe Törökországban az átfogó társadalmi tisztogatás keretein belül, amely a médiát, a közigazgatást, a rendőrséget, a hadsereget, az oktatást és a büntetés-végrehajtást sem hagyta érintetlenül.