Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborúba torkollhat az Öböl menti arab országok konfliktusa

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 12. 15:40

Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerint háború is lehet az Öböl menti arab országok konfliktusából.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a térség „testvér nemzetei és szomszédos országai" között kialakult „drámai" viszály háborúvá szélesedhet.

A német diplomácia vezetője a héten tárgyalt szaúd-arábiai, katari és kuvaiti, valamint török és iráni kollégájával. „Megbeszéléseim révén tudom, mennyire komoly a helyzet, de azt hiszem, hogy az előrelépésre is jó esély van" – mondta Sigmar Gabriel.

Meg kell próbálni elkerülni a konfliktus további elmérgesedését, ezért törekedni kell arra, hogy a felek tárgyaljanak egymással – tette hozzá a német külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy nagyra értékeli Washington diplomácia erőfeszítéseit.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter „nagyon bölcs és higgadt" módon igyekszik kezelni a helyzetet, és „világos állásfoglalásai nagyon sokat segítenek" a viszály hevességének csökkentésében – mondta Sigmar Gabriel, aki pénteken telefonon tárgyalt amerikai kollégájával a német sajtóban Katar-válságnak is nevezett konfliktusról.

Hozzátette, hogy Németország Tamím bin Hamad ász-Száni kuvaiti emírnek is hálás a felek közötti közvetítő munkájáért.

Azonban a FAS értesülése szerint a közvetítés egyelőre eredménytelen, és semmi jele nincs annak, hogy Katar hajlandó lenne teljesíteni az arab világ több vezető hatalma által a kapcsolatok rendezésének feltételéül támasztott követeléseket.

Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva a katari vezetést, hogy terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beleavatkozik a belügyeikbe. Több afrikai ország jelezte, hogy támogatja a Katar elszigetelésére irányuló próbálkozásokat.