Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elnöki belépő – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. június 12. 14:33

Május 25-én ismét összeültek Brüsszelben a NATO-tagállamok állam- és kormányfői. A találkozó egyben az új amerikai elnök első vizitje volt a szövetségesi körben, és ugyan az észak-atlanti szervezet ezúttal is hozott fontos döntéseket, a biztonságpolitikai szakértő szerint egyértelmű: jelenleg nagy a véleménykülönbség Washington és az európai tagállamok többsége között.

1596033987
A NATO-n belüli tehermegosztás, illetve a terrorizmus elleni harcban betöltött szövetségi szerep fokozása jelentette a május végi brüsszeli minicsúcs fő témáját. A találkozó igazából mégsem emiatt volt kiemelten fontos, hanem mert itt mutatkozott be először teljes szövetségesi körben az új amerikai elnök. A Donald Trumppal és adminisztrációjával fennálló európai – elsősorban német és francia – nézetkülönbségek pedig még annak fényében is szembetűnőek voltak, hogy Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára bejelentette: a NATO szervezetként is csatlakozik az „Iszlám Állam" nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióhoz.

Védelmi kiadások

A találkozón szó esett a tagállamok védelmi kiadásainak növeléséről; az amerikai elnök eddig is igyekezett nyomatékosan hangsúlyozni: az Egyesült Államok kevesli az európai szövetségesek többségének erőfeszítéseit e tekintetben. Donald Trump ennek szellemében a csúcstalálkozón is elismételte: Washington elvárja európai partnereitől, hogy teljesítsék a GDP-arányos, 2 százalékos védelmi költségvetési elvárást.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin június 16-án, pénteken megjelenő számában!)