Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborús bűncselekményekkel vádolják az iszlamista lázadókat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 17. 18:51

Bizonyítékok vannak arra, hogy az iraki iszlamista lázadók, akik lemészároltak több száz foglyul ejtett katonát, „csaknem bizonyosan” háborús bűncselekményeket követtek el – jelentette ki június 16-án, hétfő este az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Navi Pillay szerint „több forrásból származó és megerősített jelentések alapján több száz fegyvertelen katonát, rendőrt, újoncot, civilt – köztük vallási vezetőket, valamint a kormányhoz kötődő embereket – végeztek ki hidegvérrel" az utóbbi napokban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű lázadószervezethez tartozó csoportok.

A meggyilkoltak pontos számát egyelőre nem lehet tudni, de „nyilvánvalóan szisztematikusan és hidegvérrel végrehajtott kivégzésekről van szó, amelyeknek a legtöbbjét több helyszínen, Tikrít környékén hajtották végre" – tette hozzá.

Az ENSZ információi szerint a szélsőségesek 13 imámot végeztek ki Moszulban, mert nem voltak hajlandók hűségesküt tenni az ILIÁ-nak – mondta Pillay.

Arra a kérdésre, hogy az ENSZ a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé akarja-e vinni az iraki helyzetet, azt válaszolta, hogy a bizonyítékok alapján először meg kell állapítani a tényállást.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár fél nappal korábban „mélységesen nyugtalanítónak" nevezte azokat a jelentéseket, amelyek szerint az iraki városokat lerohanó szélsőséges szunnita lázadók az elfogott iraki katonák tucatjait mészárolták le, és kijelentette, hogy ezeknek a tetteknek a felelőseit bíróság elé kell állítani. A főtitkár figyelmeztetett, hogy az iraki vallási ellentétek miatt fennáll a veszélye annak, hogy a konfliktus kiterjed az egész térségre.