Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadihajókkal fékeznék meg a britek az embercsempészeket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 8. 13:36

Hadihajókat küld a brit kormány az Égei-tengerre az embercsempészek feltartóztatását célzó NATO-tevékenység részeként.

David Cameron brit miniszterelnök hivatala március 7-én, hétfőn bejelentette, hogy a királyi haditengerészet Mounts Bay nevű partra szállító hajója és a brit tengeri határrendészet két kisebb naszádja tart a térségbe, ahol napokon belül elkezdik tevékenységüket.

A Mounts Bay fedélzetéről egy Wildcat típusú helikopter is segíti a felderítést.

A Downing Street hétfői közleménye szerint a kötelék feladata a menekülteket tengeri úton Görögországba szállító embercsempészek azonosítása és az összegyűjtött információ átadása a török parti őrségnek, hogy ennek hajói megállíthassák az embercsempészetre használt hajókat.

A londoni miniszterelnöki hivatal hangsúlyozta, hogy februárban naponta átlagosan 1800 – az év eleje óta eddig összesen 116 ezer – migráns érkezett Görögországba az Égei-tengeren, ezért kell „megtörni az embercsempészek üzleti modelljét".

A Downing Street szerint emellett meg kell törni azt a felfogást is, hogy ha valaki feljut egy hajóra, az le is telepedhet Európában, és ennek eszköze a csempészbandák szétzúzása, valamint az illegális migránsok visszaküldése minél nagyobb számban.

Ehhez a török kormányt is segíteni kell, tekintettel arra, hogy Törökország már 2,6 millió migránsnak nyújt menedéket, de technikai segítségben kell részesíteni Görögországot is a menedékkérők folyamodványainak gyorsabb feldolgozása és az illegális migránsok visszaküldésének felgyorsítása végett – áll a Downing Street hétfői bejelentésében.

A kormányfői hivatal közleménye idézi David Cameron miniszterelnök személyes üzenetét is, amely szerint Nagy-Britannia – mivel nem tagja a schengeni övezetnek – közel sem szembesül olyan migrációs nyomással, mint más európai országok, de Londonnak ettől függetlenül segítenie kell, ahol csak tud.

A Downing Street tájékoztatása szerint a Mounts Bay vezette kötelék német, kanadai, török és görög haditengerészeti egységekkel együtt vesz részt a kijelölt tengeri térség figyelésében.

A brit miniszterelnöki hivatal hangsúlyozza, hogy ez az első összehangolt NATO-művelet a migránsválság kezdete óta.