Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Halálos zavargások Kfar Kasszemben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 7. 8:18

Egy biztonsági őr lelőtt egy arab fiatalt június 6-ára virradóra a Kfar Kasszem nevű, arabok lakta izraeli városban június 6-ára, keddre virradóra, amikor a rendőrség rutinintézkedése nyomán zavargások törtek ki – jelentette az izraeli katonai rádió.

Ami Ben David, az izraeli rendőrség egyik szóvivője szerint a zavargások egy autó utasainak igazoltatása nyomán törtek ki, amikor az őrjárat az igazolványok átvizsgálásakor kiderítette, hogy egy körözött ember ül a gépkocsiban. Megpróbálták letartóztatni az illetőt, de ellenállt, majd mintegy ötven helyi fiatal a segítségére sietett, és kövekkel kezdte dobálni az intézkedő rendőröket. A rendfenntartók végül elfogták, és elvitték a városból a körözött embert.
A rendőri kényszerintézkedés után súlyosbodott a helyzet, több százan gyűltek össze a város bejáratánál, kövekkel dobálták a rendőrség épületét, és felgyújtottak három rendőrautót.

A rendőrőrs épületét felügyelő biztonsági őr, egy civil biztonsági cég alkalmazottja életveszélyben érezte magát, és lövéseket adott le a kődobálók felé, és megölt egy húszéves fiatalt. Ezek után az arab fiatalok még nagyobb számban tiltakoztak, a rendőrség pedig nagy erőkkel érkezett a helyszínre, hogy kimentse a rendőrőrsön rekedt rendőrt és biztonsági őrt.
Tömegoszlató eszközökkel véget vetettek a zavargásoknak, és közben tárgyalások kezdődtek Kfar Kasszem vezetőivel a helyzet normalizálásáról. Továbbra is jelentős rendőri erők tartózkodnak a városban.

Ajman Ode, az izraeli parlament arab frakciójának vezetője a katonai rádióban az arab fiatal meggyilkolásával vádolta a rendőrséget, és kifogásolta, hogy a hatóságok az izraeli arabok körében elkövetett gyilkosságok igen csekély hányadára derítenek fényt, ugyanakkor a zsidó közösségben elkövetett bűncselekmények esetében alaposan járnak el.