Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamarabb hazaviszi katonáit Németországból a brit hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 7. 8:20

A tervezettnél hamarabb és gyorsabban hazavezényeli Németországban állomásozó csapatait a brit hadsereg – jelentette be Philip Hammond brit védelmi miniszter március 5-én, kedden.

A védelmi minisztérium 2010-ben még azt közölte, hogy a Németországban állomásozó 20 ezer katonát 2020-ig vonják ki, a kontingens nagyjából felét 2015-ig. Mintegy négyezer katonát azonban már hazavezényeltek, s a mostani tervek szerint további 11 ezer 2016-ig, a maradék 4500 brit katona pedig 2019 végéig hagyja el Németországot.

A hazatérő katonákat Anglia északi és déli részén, valamint Skóciában szállásolják el. A csapatkivonások összköltsége várhatóan 1,8 milliárd fontra rúg majd, amiből egymilliárd fontot költenek arra, hogy lakásokat építsenek a családos katonáknak, illetve apartmanokat a nőtleneknek. Londonban úgy becsülik, hogy a teljes csapatkivonás után évi 240 millió fontot tudnak majd megtakarítani.

A változások mögött azonban nem kizárólag költségmegtakarítási megfontolások állnak, hanem jól tükrözik a védelmi politikában szükséges változásokat egy olyan korban, amikor kevéssé valószínű nagy létszámú szárazföldi csapatok mozgatása, helyettes a kisebb, mozgékonyabb erő és korszerű felszerelések bevetése – mutatott rá a londoni védelmi tárca.

Nagy-Britannia a második világháború végén létesített támaszpontokat Németországban, és fenntartotta azokat utána, hogy szembeszálljon a Szovjetunió és szövetségesei jelentette hidegháborús fenyegetéssel. A „csúcsidőben", az 1980-as években 60 ezer főre rúgott a német földön állomásozó brit katonák száma.