Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harci repülőt kapott az orosz pátriárka

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 17. 21:58

Harci repülővel ajándékozta meg az orosz ortodox egyház fejét egy távol-keleti orosz gyár. Kirill pátriárka egy SZU-35-ös, együléses vadászgéppel gazdagodott – adta hírül szeptember 16-án, kedden egyházának hivatalos honlapja.

Az egyházfő sem ment üres kézzel a polgári és katonai repülőket egyaránt gyártó üzembe: ikonokat vitt a dolgozóknak. A szentképeket előtte maga áldotta meg.

A gyárban beszédet tartott, amelyet Oroszország védelmének fontosságára hegyezett ki.

„Oroszország nem lehet senki hűbérese. Oroszország nem csupán egy ország, hanem egy egész civilizáció ezeréves történelemmel, kulturális olvasztó tégely, ereje pedig hatalmas. Ahhoz, hogy élhessük saját életünket, ha szükséges, meg kell tudni védenünk szülőhazánk" – hangoztatta a pátriárka.

Az egyházfő igen szoros kapcsolatba került az utóbbi években Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és – egyházával együtt – magáévá tette Putyin terjeszkedési törekvéseit a volt szovjet birodalom egyesítésére.

Kirill pátriárka egyházának erős a befolyása a 165 milliós lélekszámú országon kívül volt szovjet tagköztársaságokban is.