Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harminc évvel meghosszabbították a tádzsikisztáni orosz katonai bázis működését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 6. 20:34

Harminc évvel meghosszabbította tádzsikisztáni katonai jelenlétét Oroszország azzal az október 5-én, pénteken Dusanbéban aláírt megállapodással, amelynek értelmében Moszkva 2042-ig működtetheti a három helyszínen hétezer orosz katonát állomásoztató bázist.

Anatolij Szergyukov orosz és Serali Hajrullojev tádzsik védelmi miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnök tádzsikisztáni látogatásának keretében írta alá a dokumentumot, amely a 2014-ben lejáró jelenlegi bérleti szerződés érvényét terjeszti ki csaknem az évszázad közepéig.

A hosszabbításnak nyilvánvalóan köze van ahhoz, hogy 2014-re Afganisztánban a NATO teljes egészében a helyi erőknek adja át a biztonsági ellenőrzést. Az országgal szomszédos, egykoron szovjet köztársaságok már kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy ezt követően az erőszak átterjedhet az afgán határokon túlra is.

A 201-es számú orosz katonai bázis létesítményei három településen, Dusanbéban, Kurgan-Tyubéban és Kuljabban találhatóak.

A mostani megállapodás az utolsó pillanatig kérdéses volt, miután a tádzsik fél eredetileg – orosz megítélés szerint – túl magas bérleti díjat szabott volna a további használathoz.

Az orosz delegáció egyik tagja, Jurij Usakov pénteken úgy nyilatkozott: Moszkva „lényegében költségmentesen" használhatja a bázist, csak szimbolikus összeget kell fizetnie.

Azt viszont Oroszország – egy másik megállapodás keretében – vállalta, hogy jobb feltételekkel és több tádzsik vendégmunkást fogad majd, ezzel is segítve a törékeny gazdaságú közép-ázsiai országot.

Az Afganisztánnal határos egykori szovjet tagköztársaságok közül Moszkva leginkább Tádzsikisztánra igyekszik támaszkodni a radikális iszlám elterjedése elleni védekezésben, valamint a kábítószer-kereskedelem visszafogásában. Üzbegisztánban és Türkmenisztánban Oroszország kisebb befolyással rendelkezik.

Putyin elnök mindazonáltal növelni próbálja az orosz jelenlétet valamennyi közép-ázsiai országban, amelyekben viszont az Egyesült Államok és Kína is fokozni kívánja befolyását.

Vlagyimir Putyin pénteken a nála két nappal idősebb Emomalii Rahmon tádzsik államfőt is felköszöntötte 60. születésnapján.

A dusanbei látogatáson több más megállapodás aláírása is napirenden szerepelt.