Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Heves harcok Irak-szerte

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 13. 18:17

Irak több pontját is heves harcok dúltak a biztonsági erők és a szunnita lázadók között július 12-én, szombaton, miközben az ENSZ iraki megbízottja arra figyelmeztetett, hogy káoszba sodródhat az ország, ha a parlament vasárnapi ülésén nem sikerül megválasztani az új miniszterelnököt, államfőt és házelnököt.

Jelentések szerint a Núri al-Máliki kormányfőhöz hű erők támadást indítottak a lázadók ellen a Bagdadtól 80 kilométerre északkeletre fekvő Mukdadíjában, ahol az iszlamisták csütörtökön elfoglaltak egy katonai bázist.

A jelenleg is folyó harcokban 24 lázadó és 15 katona mellett hét civil is életét vesztette, köztük gyerekek is.

Az iraki biztonsági erők és a síita vezetéshez hű milíciák visszavertek egy támadást a nyugati Anbár tartományban fekvő Hadísza városában, itt 13 felkelő és négy rendőr halt meg a harcokban. Az iraki hadsereg a hét végén négyezer – javarészt síita – önkéntest szállított a szunnita többségű Anbár székhelyére, Ramádi városába. A Bagdadtól keletre elterülő Dijála tartományban a biztonsági erők több helyen indítottak támadást az iszlamisták állásai ellen.

Eközben Nikolaj Mladenov, az ENSZ iraki megbízottja azt mondta, káoszhoz vezethet, ha a bagdadi parlament vasárnapra kiírt ülésén nem sikerül dönteni a miniszterelnök személyéről. Egyúttal arra szólította fel a képviselőket, hogy vegyenek részt az ülésen, miután korábban szunnita és kurd csoportok bojkottot hirdettek.

A belpolitikai bénultság oka, hogy a szunniták és a kurdok elutasítják a jelenlegi kormányfőt, de még a síiták is megosztottak Núri al-Máliki személyével kapcsolatban, ő azonban nem mutatja jelét annak, hogy hajlandó lenne lemondani a posztról, amelyet jelenleg ügyvezető jelleggel tölt be.

Szunnita és kurd képviselők leszögezték szombaton, hogy ha a síita politikai erőknek nem sikerül más jelöltet találniuk a miniszterelnöki posztra, az „Irak széteséséhez vezethet".

Ezzel párhuzamosan a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet arról számolt be, hogy az iraki biztonsági erők legalább 255 elítéltet öltek meg jogszerűtlenül június 9. óta. A szervezet jelentése szerint a jogszerűtlen kivégzéseket – amelyek felvetik a háborús vagy emberiesség elleni bűncselekmények gyanúját – az Iraki és Levante Iszlám Állam (ILIÁ) nevű radikális iszlamista csoport offenzívája alatt, a szunniták elleni bosszúból követték el.

Korábban az ILIÁ is követett el tömegmészárlást katonák és rendőrök ellen, amelyet az interneten kifejezetten reklámozott a szélsőséges szervezet.