Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hivatalosan megerősítették: Putyin a hétvégén Kazahsztánba látogat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 16. 18:32

A Kremlben megerősítették, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken Kazahsztánba utazik.

Az államfői hivatal sajtószolgálata március 16-án, hétfőn bejelentette, hogy az orosz államfő pénteken Asztanában, a kazah fővárosban találkozik Nurszultan Nazarbajev kazah és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel. Az elnökök egyebek között az ukrajnai helyzetet, a gazdasági együttműködés kérdéseit és az eurázsiai integrációs folyamatot vitatják meg.

Vlagyimir Putyin a múlt pénteken utazott volna a kazah fővárosba, de a Kremlben elhalasztották a programot.

A Slon.ru független orosz hírportál szerint Asztanában akkor azt feltételezték, hogy az orosz elnök betegségével kapcsolatos a halasztás, de Dmitrij Peszkov szóvivő közölte, hogy a politikus jó egészségnek örvend.

Ezek után különböző találgatások kaptak lábra a sajtóban Putyin egészségi állapotáról, sőt egyesek azt is tudni vélték, hogy a politikust a hatalomból is eltávolították. Jól értesült hírforrások szerint a kormányban és a hatalom felső szintjein is változásra lehet számítani Oroszországban.