Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hivatalosan megkezdte működését az atlanti szövetség bukaresti regionális parancsnoksága

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 2. 14:37

A NATO-külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásával egy időben, december 1-jén, kedden Bukarestben hivatalosan megkezdte működését a szövetség úgynevezett „magas készültségi fokozatú” többnemzetiségű hadosztály-parancsnoksága, amely arra szolgál, hogy amennyiben NATO-csapatokat vezényelnek a szövetség délkeleti térségébe, ellássa azok parancsnoklását.

A parancsnokság a szövetség délkeleti szárnyán fekvő tagállamok közötti regionális katonai együttműködés gócpontjaként is szolgál – közölte honlapján az atlanti szövetség. A parancsnokság tervezett létszáma 280 fő, felügyeletét a nápolyi egyesített főparancsnokság látja el.
A parancsnokság fontos hozzájárulást jelent a NATO kollektív védelmi képességeihez – hangsúlyozta Josef Blotz vezérőrnagy, aki a NATO brüsszeli központjában a vezérkari szintű műveleti és tervezési részleg igazgatója.

„A mai beiktatás azt jelzi, hogy időben megfelelően halad a készenléti akcióterv megvalósítása" – mondta Blotz, utalva arra, hogy a NATO tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozóján átfogó intézkedéscsomagot fogadtak el a megváltozott biztonsági környezetre való reagálásról. A biztonsági környezet új – keleti és déli – kihívásainak áttekintése, a lehetséges válaszadás mikéntje az egyik kiemelkedően fontos téma a NATO-külügyminiszterek most zajló brüsszeli értekezletén.