Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Holland békefenntartók mennek Maliba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 2. 19:12

Mintegy 380 katonát és négy Apache helikoptert küld Maliba az ENSZ-békefenntartó misszió kötelékébe Hollandia – jelentette be Mark Rutte kormányfő.

Mali északi részében fennáll az a veszély, hogy szabadon képezhetnek ki terroristákat – közölte a kormányfő a kabinet ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A holland kontingens fő feladata a felderítés lesz a mali ENSZ-misszió keretében.

A nyugat-afrikai országban Franciaország januárban hadműveletet kezdett, hogy felszámolja az ország területén tevékenykedő iszlamista csoportot. Párizs 2014 január végére mintegy ezerre akarja csökkenteni a jelenleg körülbelül 3000 fős mali kontingensét, átadva a zászlót az ENSZ-kéksisakosoknak.
Az ENSZ jelenleg 6000 fős békefenntartó missziója július elsejétől működik Maliban, létszáma a tervek szerint az év végére a duplájára nő.