Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Peking provokációként tekint a japán lépésekre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 2. 17:11

A kínai hadsereg rendkívül veszélyes provokációnak minősítette, hogy japán hajók és repülőgépek a múlt héten megzavarták a Csendes-óceánon tartott kínai éles hadgyakorlatot. Hasonlóképpen foglalt állást pénteken a külügyi szóvivő is.

Jang Jü-csün szóvivő szerint japán életek kerülhettek volna veszélybe. Úgy ítélte meg, hogy a helyszínen megjelenő japán hajók és repülőgépek nem csak megzavarták a hadgyakorlatot, de veszélyeztették a kínai hajók és repülőgépek navigációját, ami a helyzet téves megítéléséhez és balesethez vezethetett volna.
A Global Times című lap szerint a haditengerészet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetnek előre bejelentett időpontban végzett hadgyakorlatot a Csendes-óceánon, amikor japán hadihajók behatoltak a zónába, majd ott maradtak három napon át. A kínai tájékoztatás szerint később japán hajók követték a kínai hadihajókat. A pekingi védelmi tárca az ügyben erélyes tiltakozását fejezte ki.

Tokióban úgy nyilatkoztak, hogy a kérdéses időpontban figyelmeztető és megfigyelő tevékenységet folytattak ugyan, de nem zavarták és nem akadályozták a kínai hadgyakorlatot. Az újabb kínai-japán viszály nem sokkal azt követően robbant ki, hogy a kínai védelmi minisztérium bejelentette: amennyiben Japán betartja fenyegetését és lelövi Kína drónjait (pilóta nélküli repülőgépeit), azt Peking háborús cselekménynek tekinti.

Az éleződő feszültség alapvető oka továbbra is a kelet-kínai-tengeri szigetvita, amelynek lényege, hogy a lakatlan Tiaojü-szigeteket (japánul Szenkaku-szigetek) mindkét ország magáénak tekinti. Tokió azzal fenyegetőzik, hogy a Szenkaku-szigetek hovatartozásával kapcsolatban nem engedi a status quo megváltoztatását. Peking viszont azt állítja, hogy azt éppen Japán változtatta meg a korábbi helyzetet azzal, hogy tavaly októberben az öt szigetből hármat államosított.