Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hollandia is megkezdte a csapásmérést az Iszlám Államra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 17. 12:32

A holland légierő F-16-os típusú harci repülői csapásokat mértek Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet létesítményeire – derül ki a holland védelmi minisztérium február 16-i, keddi rövid közleményéből.

A tárca rendszeresen közli, hogy a katonaság milyen műveleteket hajtott végre az előző héten. Ennek tanúsága szerint a holland F16-osok mintegy tíz bevetést teljesítettek Irak és Szíria keleti része fölött.

A szűkszavú bejelentés szerint a vadászbombázók „használták fegyvereiket az IÁ harci állásai, katonai eszközei és stratégiai célpontjai ellen". Egyéb részleteket nem közöltek.

A holland hadsereg már 2014 októbere óta részt vesz az Iszlám Állam iraki hadállásai elleni támadásokban négy F-16-os vadászrepülőgéppel. A kormányfő januári tájékoztatása szerint nem küldenek újabb harci gépeket a közel-keleti térségbe, csak kiterjesztik a már ott lévők műveleti területét.