Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Horvátország: stabil a biztonsági helyzet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 16. 18:33

Horvátországban stabil a biztonsági helyzet, a terrorizmus veszélye csekély, de a potenciális fenyegetettség fennáll – hangsúlyozta most nyilvánosságra hozott jelentésében a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség (SOA).

A beszámoló szerint tavaly hat horvát állampolgárról derült ki, hogy az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIL) területén tartózkodott, közülük ketten a terrorista szervezet soraiban is harcoltak.
A jelentés kifejtette, hogy Horvátországból is csatlakoznak nők az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezeteihez. Továbbá kitért egy 16 éves fiú esetére is, aki az interneten keresztül radikalizálódott és próbált kapcsolatot teremteni az IÁ szélsőséges harcosaival. Az ügynökségnek sikerült megakadályozni, hogy a kiskorú elhagyja az országot és pszichológiai kezelést is biztosítottak számára.

A SOA figyelmeztetett, hogy a régióban továbbra is emelkedett azoknak a száma, akik csatlakoznak az iraki és a szíriai harcokhoz. A legtöbben Boszniából, Koszovóból, Szerbiából (főleg a Szandzsák vidékről) és Macedóniából léptek be a dzsihadistákhoz, 2012-ben összesen 600-an. Közülük többen meghaltak, de vannak olyanok is, akik hazajöttek.
A veszélyt az ügynökség visszatérőkben látja, azokban, akik hazatértek a harcterekről, katonai kiképzést kaptak, radikalizálódtak és tele vannak a háború traumatizáló élményével. A volt harcosok továbbra is kapcsolatban állnak a terrorista sejtekkel, és végrehajtói vagy segítői lehetnek egy terrortámadásnak.

A tanulmány megemlítette, hogy a környező országokban továbbra is aktívak a „csetnik" (szerb radikális) szervezetek, valamint hogy a jobboldali és baloldali szélsőséges nézetek való egyének Horvátországban kevesen vannak és rosszul szervezettek.
A jelentés beszámolt arról, hogy a SOA továbbra is figyelemmel kísérik a külföldi titkosszolgálatok tevékenységét az országban. Kitért az ukrán helyzetre is,
és úgy fogalmazott, hogy hosszú távú válságra lehet számítani.