Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hosszú kihagyás után ismét rakétát lőttek Izraelre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 27. 13:16

Izrael palesztin területek elleni, novemberi hadművelete óta először ismét rakétát lőttek izraeli területre a Gázai övezetből, közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

A Gázából február 26-án, kedd reggel indított, Grad típusú rakéta a palesztin területtől északra, Askelón déli, ipari övezetében egy útba csapódott. Emberéletben nem esett kár, csak anyagi veszteség keletkezett.

Izrael novemberben hajtott végre átfogó hadműveletet a Gázai övezetben, és ezalatt a palesztinok is több mint ezer rakétát lőttek ki. A Felhőoszlop nevű művelet – amelynek 177 palesztin és hat izraeli halottja volt – a palesztin területet kormányzó, szélsőséges Hamász szervezettel kötött tűzszüneti megállapodással zárult. Azóta nem lőttek palesztin rakétát Izraelre.

A zsidó állam és a palesztinok között egy hete kiéleződött a feszültség az izraeli börtönökben éhségsztrájkoló rabok, majd egy palesztin fogoly szombati váratlan halála miatt. Az utóbbi napokban emiatt számos helyen voltak zavargások a Jordán folyón túli palesztin területen, és izraeli katonák fellépése nyomán ezekben hétfőn többen meg is sebesültek.

Címkékrakéta