Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ideiglenesen szabadon engednek Hágából két szerb vádlottat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 23. 19:18

Ideiglenesen, ügyük újratárgyalásának kezdetéig a hágai Nemzetközi Törvényszék szabadon engedett két, háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt volt szerb titkosszolgálati vezetőt – közölte hágai forrásokra hivatkozva a szerbiai közszolgálati televízió december 23-án, szerdán.

Jovica Stanisic az egykori szerb állambiztonsági szolgálat főnöke volt, Franko Simatovic pedig a helyettese. Mindketten Slobodan Milosevic diktátornak nevezett volt szerb elnök közeli munkatársai voltak. 2003-ban vádolták meg őket Horvátország és Bosznia területén 1991 és 1995 között elkövetett, emberiesség elleni bűncselekményekkel. A szerb állambiztonsági szolgálat szerb félkatonai csoportokat hozott létre, illetve fegyverzett fel, amelyek azután Horvátországban és Boszniában ezrek halálát követelő atrocitásokat követtek el. A vád képviselője mindkettőjükre életfogytiglani börtönt követelt, a törvényszék azonban 2013-ban, megfelelő bizonyítékok hiányára hivatkozva első fokon felmentette őket. A tárgyalás során mindkét vádlott ártatlannak vallotta magát.

A hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa a múlt héten közölte, hogy a bírák korábban hibát követtek el, és tévesen alkalmazták a jogot ebben az ügyben, ezért megalapozott az ügy újratárgyalása.
A két férfi a szabadon bocsátást követően nem beszélhet ügyéről nyilvánosan, illetve jelentkeznie kell a belgrádi rendőrségen, és engedély nélkül egyikük sem hagyhatja el a szerb fővárost. A vádlottaknak 2016-ban kell visszatérniük Hágába, amikor elkezdődik az új perük.