Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsonyi hangulat Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2015. december 23. 20:21

Advent utolsó vasárnapján a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar adott koncertet a város Református Ótemplomában.

1596006058

Az Ótemplomi Református Egyházközség által szervezett Adventi hangversenyen a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanáraiból és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrség Zenekarából alakított koncertfúvós zenekar lépett fel. A koncerten közreműködtek a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai.

1596006059

„A helyőrségi zenekart tíz évvel ezelőtt hallottam először és most sikerült megszerveznünk azt, hogy nálunk is zenéljenek. Egy hangulatos adventi koncertsorozaton vagyunk túl, amelynek ez az utolsó hangversenye" – mondta Bán Csaba, az Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztora. „Telt ház van, 300 ember biztos van ma este a templomban. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek meghallgatni a koncertet és ennyien együtt lehetünk" – tette hozzá.

1596006059

A koncert a szokásokhoz híven a zeneszerető közönség számára is jól ismert karácsonyi dallamok közös éneklésével zárult.

1596006059

Fotó: a szerző felvételei

Címkékkarácsony