Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Így fojtaná el a terrorizmust Irán

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 22. 8:07

Nem kizárt, hogy Irán újabb légi bázisokat bocsát Oroszország rendelkezésére a Szíriában végrehajtott műveletekhez – közölte augusztus 20-án, szombaton Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter.

„Erről szükség esetén a későbbiekben fogunk dönteni" – mondta Dehgán, hozzátéve, hogy Teherán mindaddig folytatja a katonai együttműködést Moszkvával, amíg szükséges.

Az iráni védelmi miniszter hozzátette: Damaszkusszal is egyeztettek arról, hogy orosz harci repülők állomásoznak Hamadánban, Irán nyugati részén, a cél pedig az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettel szembeni hatékony fellépés.

„Egyetlen célunk, hogy csírájában fojtsuk el a terrorizmust" – húzta alá a miniszter.

Irán és Oroszország egyaránt a damaszkuszi vezetést támogatja a szíriai konfliktusban.