Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán figyelmeztette Ausztráliát?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 17. 15:31

Irán már évekkel ezelőtt figyelmeztette Ausztráliát a sydneyi túszdráma elkövetőjének büntetett előéletére, az ausztrál hatóságok azonban figyelmen kívül hagyták ezeket az információkat – állítják teheráni illetékesek december 17-ei sajtóközlések szerint.

Az ausztrál metropolis központjában elkövetett magányos túszejtő akciónak 16 óra elteltével az ausztrál rendőrség rohama vetett véget. Az incidensben meghalt két túsz és az elkövető, az iráni származású, ötvenéves Man Harun Monisz is.

„Az ausztrál kormány nem vette figyelembe a (Monisz) büntetett előéletére vonatkozó többszöri figyelmeztetést" – jelentette ki Ebráhim Rahimpur ázsiai és óceániai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes, akinek nyilatkozatát az Irib állami televízió honlapja idézte. „Nem voltak elég éberek" – tette hozzá, de részleteket nem árult arról, milyen bűncselekményekért vonták felelősségre hazájában a férfit.

Tony Abbott ausztrál miniszterelnök szerdán mélyreható vizsgálatot helyezett kilátásba annak felderítésére, hogy az iráni bevándorló annak idején miképpen kaphatott állandó tartózkodási engedélyt, miért élhetett évekig szociális támogatásból, és hogyan lehetett fegyvertartási engedélye. Abbott megerősítette, hogy a bevándorlót 2008-2009-ben megfigyelés alatt tartotta az ausztrál belbiztonsági szolgálat (ASIO), de azután ismeretlen okból lekerült az ügynökség megfigyelési listájáról.

Eszmáil Ahmadi-Mogadam, az iráni rendőrség főparancsnoka szerint Monisz 1996-ban eredeti vezetéknevét használva, Mantegikén hagyta el az országot, hogy aztán Malajzián keresztül Ausztráliába menjen, ahol politikai menedékjogot kapott. A rendőrfőnök azt mondta, szolgálataik 2000-ben hiába kérték kiadatását az ausztrál hatóságoktól. „Ez az ember egy szélhámos volt, hamis nevet használt, hogy politikai menedékjogot kaphasson, s azt állította, hogy (ellenzéki) politikus és vallási személyiség" – idézik Ahmadi-Mogadamot a rendőrség honlapján.

A túszejtő Ausztrália által megküldött ujjlenyomata nem szerepel az iráni rendőrség adatbázisában – mondta a rendőrfőnök. Ugyanakkor kijelentette, hogy készek együttműködni az ausztrál hatóságokkal, például abban, hogy DNS-mintákat gyűjtsenek a túszejtő hivatalos azonosításához. Rahimpur szerint Mantegi feleségét és két gyermekét hátrahagyva vándorolt ki az országból.