Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét lecsapott a Boko Haram

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 8. 14:20

Pokolgépes támadásban meghalt legalább húsz ember kedden az észak-nigériai Zaria város közigazgatási hivatalában – közölte Kaduna szövetségi állam kormányzója.

A robbanás időpontjában tanítókat és állami tisztségviselőket regisztráltak a hivatalban – közölte egy hivatali alkalmazott, de pontosabban még nem tudni, hogy kik az áldozatok.

A merényletet egyelőre senki nem vállalta magára, de gyanítható, hogy a Boko Haram iszlamista terrorcsoport követte el, amely hűséget esküdött az Iszlám Állam nevű szíriai és iraki dzsihadista szervezetnek.

A Boko Haram rendszeresen hajt végre terrortámadásokat Nigéria északi részén.

Vasárnap pedig két robbantásos merénylet volt Közép-Nigériában, az egyik pokolgép egy mecsetben, a másik egy elegáns muszlim étteremben lépett működésbe. A robbanások 44 embert öltek meg, 67-et megsebesítettek.