Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét légicsapást mértek Tripoli repülőterére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 26. 17:18

Egy azonosítatlan repülőgép november 25-én, kedd reggel ismét csapást mért a líbiai főváros, Tripoli repülőterére – tudatták biztonsági források. „Először egy repülőgép hangját hallottuk, majd robbanásokat a légikikötő felől” – mondta egy helyi lakos. Esetleges áldozatokról vagy anyagi károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.

A Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű iszlamista szövetség ellenőrzése alatt álló repülőtér elleni légicsapás végrehajtóiként a nemzetközileg elismert kormányt támogató Halifa Haftár nyugalmazott líbiai tábornok erői jelentkeztek.

A keleti városrészben található létesítményt hétfőn is bombázták. Bár a repülőtér működését néhány órára felfüggesztették, károk sem a terminálban, sem pedig a kifutópályában nem keletkeztek. Ez az utolsó olyan légikikötő Tripoli környékén, amely még nem függesztette fel működését.

A repülőtér bombázásával az a kormányerők célja, hogy visszafoglalják Tripolit és környékét az iszlamista fegyveresektől, akik augusztusban foglalták el a területet. Omár el-Hászi, az iszlamisták által alakított, Tripoliban működő ellenkormány miniszterelnöke hétfő este arról beszélt, hogy háborúban állnak a Haftárt támogató milíciákkal.

Líbiában a központi vezetés Moammer Kadhafi néhai diktátor hatalmának 2011-es megdöntése után képtelen volt kiterjeszteni uralmát az ország egészére, és nem tudta lefegyverezni vagy irányítása alá vonni a forradalom idején verbuválódott különböző fegyveres csoportokat.

Az országban teljes káosz uralkodik amióta májusban Halifa Haftár hadjáratot hirdetett a szélsőséges iszlamisták ellen. Azóta Tripoli mellett Líbia második legnagyobb városában, Bengáziban is heves harcok folynak a tábornokhoz csatlakozott erők és az iszlamisták között.

A belpolitikai válság súlyosságát mutatja, hogy Líbiában jelenleg két kormány és két parlament működik, miközben folyamatosak a fegyveres összetűzések a rivális csoportok között.