Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iszlám Állam: több mint 120 harcos tért már vissza Koszovóba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 1. 10:29

Több mint 120 olyan harcos van jelenleg Koszovóban, aki korábban az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet soraiban harcolt – jelentette ki november 30-án, hétfőn Baki Kelani, a koszovói rendőrség a Zeri című pristinai napilap beszámolója szerint.

Olyan férfiakról van szó, akik 2011 óta szíriai és iraki harcokban vettek részt az IÁ soraiban. A hatóságok a visszatértek minden lépését követik – fejtette ki a szóvivő.
A párizsi merényletek óta Koszovóban is fokozták a biztonsági intézkedéseken, hogy megelőzzenek egy lehetséges támadást annak ellenére – fogalmazott Baki Kelani -, hogy a rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy az IÁ merényletre készülne Koszovó területén.

A pristinai belügyminisztérium korábbi közlése szerint az ország területéről bizonyítottan több százan csatlakoztak különböző félkatonai szervezetekhez Szíriában és Irakban. Koszovó március óta bünteti a külföldi harcokban való részvételt.