Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iszlám államot akarnak befolyásos felkelőcsoportok Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 25. 21:44

Elutasította a nyugati országok által támogatott, Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) nevű ellenzéki ernyőszervezet legitimitását, és iszlamista vezetést, valamint a saría (iszlám vallási jog) bevezetését követelte tizenhárom befolyásos szíriai felkelőcsoport egy szeptember 24-én, kedd éjjel közzétett nyilatkozatban.

„A Szíriai Nemzeti Koalíció és Ahmed Tume ideiglenes kormánya nem képvisel bennünket, azt mi nem ismerjük el (…) Minden katonai és polgári erőt arra szólítunk fel, hogy a saríán alapuló, tisztán iszlám keretek között egyesüljenek, ahol (az iszlám vallási jog) legyen a törvénykezés egyetlen forrása" – közölték az iszlamista csoportok internetes oldalaikon terjesztett videoüzenetükben.

A nyilatkozathoz iszlamista szélsőségesek mellett a mérsékeltnek tartott, nyugati támogatást kapó Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) egyes tagjai is csatlakoztak. Az aláírók között van az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatban álló an-Nuszra Front, az Ahrár as-Sám Brigád nevű szélsőséges milícia, a legerősebb aleppói felkelőcsoport, a Liva at-Tauhíd és az SZSZH-hoz tartozó 19. hadosztály is.

Iszlamista felkelők már hosszú ideje megvetik a Nyugat és a Perzsa-öböl menti arab országok által támogatott SZNK-t. A szervezetet azzal vádolják, hogy külföldi érdekeket szolgál, de az ideológiai nézeteltérések mellett a csoport anyagi ügyeivel kapcsolatos átláthatatlanság is bírálatokat szült.

Ugyanakkor a mostani az első nyílt kinyilvánítása a felkelők közötti szakításnak, és ennek fényében már legalább három szembenálló féllel kell számolni a szíriai polgárháborúban.

A harcok az elmúlt két és fél évben több mint százezer halálos áldozatot követeltek, és a 23 milliós ország lakosságának legalább negyedét tették földönfutóvá.

Ezzel párhuzamosan – a Reuters brit hírügynökség amerikai külügyminisztériumi forrása szerint – minden eddiginél hevesebb harcok folynak Szíria északi és keleti határvidékein az an-Nuszra Front és a szintén al-Kaida-szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihadista szervezet, valamint az SZSZH között. Az utóbbit az a Szelím Idrísz tábornok vezeti, aki egyben az SZNK Legfelsőbb Katonai Tanácsának elnöke.

Az utóbbi időben jelentősen megerősödtek az iszlamista szélsőségesek Szíriában, akiknek a célja nyugati források szerint az, hogy iszlám igazgatást hozzanak létre az általuk ellenőrzött területeken. Damaszkuszi források szerint Bassár el-Aszad elnök fellélegzett a felkelők közötti ellentétek kiéleződése miatt, mivel a dzsihadisták előretörése csökkenti egy esetleges nyugati katonai beavatkozás esélyét, miként az ellene folyó felkelés erejét is.