Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Középpontban a katona

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. szeptember 26. 6:56

A professzionális haderő megteremtéséhez a gondolkodásmód megváltoztatására is szükség van – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes szeptember 25-én, Budapesten.

1595960449

Hende Csaba honvédelmi miniszter múlt heti előadása után dr. Benkő Tibor vezérezredest fogadták az FKVF-23 tanfolyam hallgatói a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerda délután. A Honvéd Vezérkar főnök a Magyar Honvédség helyzetéről, céljairól beszélt a megjelent magyar és külföldi főtiszteknek.

A vezérezredes előadásában leszögezte: a honvédség változatos feladatkörében eljárva többek között a külpolitika megvalósításának egyik alapvető eszköze is, a katonák egyenruhájukban Magyarországot képviselik a világ minden táján. Részletesen szólt a haderő átalakításának állomásairól is, és mint fogalmazott, a sorkatonaság 2004-es megszüntetésével valóban megkezdődött az áttérés a professzionális rendszerre, de a folyamat még nem tekinthető teljesen befejezettnek. Ehhez a gondolkodásmód megváltoztatására is szükség van, amely nem megy egyik napról a másikra. A modern haderőben mindvégig a katonát, az embert kell a középpontba állítani.

1595960449

A haderő rövid távú feladatai között Benkő Tibor a szűkös költségvetési lehetőségek közepette is a missziós részvétel erősítését, a szövetségi felajánlások készenlétének határidős biztosítását, a katonai képességek megőrzését és további fejlesztését, a kiképzési rendszer folyamatos korszerűsítését és a feltöltöttségi szint megőrzését említette. Középtávú feladat az országvédelmi képességek helyreállítása, a korábban kritikus szint alá csökkentett fegyvernemi képességek visszaállítása, az önkéntes tartalékos rendszer fenntartása, fejlesztése és a tartalékos állomány kiképzése, illetve a hadkötelezettségi nyilvántartás elkészítése.

A jövőt illetően a vezérezredes részletesen beszélt a 2013 és 2022 közötti időszakra elfogadott fejlesztési tervről. Ebben az AN-26-osok és a KUB-ok váltása mellett szerepel tüzérségi eszközök, aknavetők, páncéltörők, Mistral rakéták, radarberendezések beszerzése, ám Benkő Tibor hangsúlyozta: a katonák egyéni felszerelésének fejlesztését tartja a legfontosabb célkitűzésnek.

1595960449

Fotó: Rácz Tünde