Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iszlamista fegyveresek 13. századi síita síremléket romboltak le

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 9. 8:32

Felrobbantották egy nagy tiszteletben álló síita muzulmán hittudós 13. századi síremlékét a damaszkuszi kormány ellen harcoló an-Nuszra Front fegyveresei Szíria déli részén – közölte a SANA szíriai állami hírügynökség és a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő fegyveres csoport novemberben foglalta el a Deraa tartománybeli Navát a jordániai határ közelében, ahol Navávi imám mauzóleuma állt.

Az an-Nuszra Front az iszlám szunnita ágának ugyanazt a puritán felfogását vallja, mint az Iszlám Állam terrorszervezet, amely szintén több síremléket rombolt le az általa elfoglalt kelet- és észak-szíriai területeken. Felfogásuk szerint ugyanis szentségtörés síremlékeket építeni.