Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael a szíriai légvédelmi rendszerek lerombolásával fenyegetőzik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 20. 12:06

Az izraeli légierő megsemmisíti a szíriai légvédelmi rendszereket, ha Bassár el-Aszad elnök hadserege ismét rakétákat lő ki a Szíriában hadműveletet végrehajtó izraeli gépek ellen – figyelmeztetett március 19-én, vasárnap Avigdor Lieberman izraeli védelmi miniszter.

„A következő alkalommal, amikor a szíriaiak bevetik a gépeink ellen a légvédelmi rendszereiket, a legkisebb habozás nélkül leromboljuk őket" – figyelmeztetett a miniszter.

Szíriában péntekre virradóra légelhárító rakétákat lőttek az izraeli légierő csapást mérő repülőgépeire; egy szíriai rakétát Jeruzsálemtől északra semmisített meg az izraeli légvédelem Hec (Nyíl) nevű rakétaelfogó rendszere.

A szíriai hadsereg azt állította, hogy lelőttek egy izraeli repülőgépet, egy másikat pedig eltaláltak, de ezt Izrael cáfolta.

A szíriai háború 2011-es kezdete óta ez a legsúlyosabb konfliktus a két ország között.

„Valahányszor észrevesszük, hogy fegyvereket szállítanak Szíriából Libanonba (a Hezbollahnak), meg fogjuk akadályozni. Ebben a kérdésben nincs kompromisszum" – szögezte le a miniszter.
„Megismétlem, hogy nem akarunk beavatkozni a szíriai polgárháborúba, sem konfliktust kiprovokálni az oroszokkal, de Izrael biztonsága mindenek előtt áll" – tette hozzá Libermann.

Izrael és Szíria hivatalosan háborúban áll egymással évtizedek óta. A két ország viszonya azért is feszültebb, mert a szíriai rendszert Izrael két nagy ellensége, a Hezbollah libanoni síita szervezet és Irán is támogatja.