Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átadták a negyedik határvédelmi bázist Hercegszántón

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. március 20. 12:24

Befejeződött a honvédség határvédelmi bázisainak kiépítése. A negyedik létesítményt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter adta át március 20-án, hétfőn Hercegszántón. A rendezvényen – mások mellett – jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is.

A honvédelmi miniszter az ünnepélyes átadáskor elmondta, a mintegy 150 katona elhelyezésére alkalmas bázisnak köszönhetően a Magyar Honvédség hatékonyabban láthatja el a déli határ védelmét. Az sem elhanyagolható tény, hogy a katonák kulturált körülmények között vehetnek részt az Ideiglenes Biztonsági Határzárban – tette hozzá. A most átadott bázissal együtt már négy, a határhoz közeli helyszínen – Hercegszántón kívül Kelebián, Bácsalmáson és Madarason – épültek ilyen létesítmények. A bázisok kialakítása előtt a kaposvári és a hódmezővásárhelyi laktanyákból, illetve a határhoz közeli kisebb településekről látták el a katonák a szolgálatot. A határon egyébként jelenleg mintegy háromezer katona dolgozik – mondta.

1596029150

„A magyar katonákra büszkék vagyunk, a magyar katonák mindenhol a legmagasabb színvonalon helytállnak" – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy ez így van nemcsak a határon, de Afganisztánban, Irakban és a Nyugat-Balkánon is. A miniszter köszönetet mondott az osztrák haderő műszaki katonáinak, akik értékes segítséget nyújtva felépítették a bázisokat. Dr. Simicskó István kiemelte: a közép-európai összefogásnak is köszönhető, hogy Magyarország sikeresen tud fellépni a tömeges migráció okozta kihívásokkal szemben. „Reméljük, hogy előbb-utóbb Európa más népei is csatlakoznak ehhez a folyamathoz" – mondta, azzal együtt, hogy az Európai Uniónak nagyobb erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy a válságövezetekben orvosolja a problémákat.

Kaló Péter százados, századparancsnok elmondta, hogy a katonák kéthetes váltásokban teljesítenek szolgálatot a bázison, onnan indulnak például járőrözni és oda érkeznek vissza. Hozzátette, hogy az új létesítménynek köszönhetően sokkal gyorsabban láthatják el feladataikat, hiszen eddig Baján voltak elhelyezve, ahonnan körülbelül 40 perccel több időt vett igénybe kiérni a határra.

1596029150

Elisabeth Ellison-Kramer osztrák nagykövet a rendezvényen arról beszélt, hogy az osztrák haderő műszaki kontingense várhatóan áprilisig teljesít szolgálatot a magyar–szerb határon. Hozzátette, hogy összesen 50 osztrák katona és három civil dolgozik Magyarországon, akik főként útépítéssel, szállítással és különböző háttérmunkákkal foglalkoznak, tehát a határ közvetlen védelmében nem vesznek részt.

A helyszínen megosztott háttérinformációk szerint a mintegy 90, szabványos (20 lábas) konténerekből álló bázisok egy századnyi katona elhelyezésére alkalmasak a szükséges alvóhelyekkel, étkezési lehetőséggel, irodákkal, raktárakkal és egészségügyi helyiségekkel. A katonákat négyfős lakókonténerekben helyezik el, amelyeket elektromos fűtéssel és klímaberendezéssel is elláttak.

1596029151

Fotó: Rácz Tünde