Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Hamász szervezet Al Aksza tévécsatornáját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. március 8. 8:28

Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet Al Aksza tévécsatornáját – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja március 6-án, szerdán.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök és védelmi miniszter a védelmi minisztérium szerdai közleménye szerint az izraeli terrorellenes törvény alapján, rendeleti úton nyilvánította terrorszervezetnek az Al Aksza tévét.

Előzőleg a Sin Bet, Izrael belbiztonsági szervezete felfedezte, hogy a tévét új tagok beszervezésére, valamint velük való titkos kapcsolattartásra használja a Hamász, és ezért terrorszervezetté nyilvánítását javasolta a védelmi minisztériumnak. A vádak szerint a műsorvezetők előre megbeszélten az adásban rejtjeleket adtak a frissen beszervezett palesztinoknak, hogy bizonyítsák nekik: valóban a Hamász emberével találkoztak, például egyik csuklójukról a másikra tették át órájukat vagy egyik oldalukról a másikra a poharukat.

A tévécsatorna tulajdonosa Fathi Hamad, a Hamász volt belügyminisztere, aki a vádak szerint rendszeresen a Hamász céljai érdekében használta a birtokában lévő médiumot.