Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli katonák lelőttek két palesztin merénylőt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 18. 19:12

Izraeli katonák március 17-én, csütörtökön lelőttek két palesztin merénylőt, akik egy újabb késeléses merényletben súlyosan megsebesítettek Ciszjordániában egy húszéves izraeli nőt – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

A legújabb palesztin támadás áldozatára Ciszjordánia északi részén, az Ariel telepesváros mellett támadtak rá, amikor a nő egy útkereszteződésben éppen leszállt egy autóbuszról. A merénylők a felsőtestén és a nyakán több helyen megszúrták a nőt.
A buszmegállót biztosító katonák lelőtték a támadókat.

Izraelben és a palesztin területeken tavaly október óta szinte mindennapossá váltak az izraeliek elleni késeléses, gázolásos és lőfegyveres merényletek, valamint az összetűzések a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között.
A hatodik hónapja tartó erőszakhullámban eddig huszonnyolc izraeli, valamint két amerikai turista vesztette életét, a másik oldalon pedig száznyolcvannégy palesztin halt meg.

Izrael szerint a palesztinok túlnyomó többségét merényletek elkövetése vagy megkísérlése közben lőtték le, a többiek pedig a biztonsági erőkkel történt összecsapásokban haltak meg.
Jeruzsálem szerint a palesztin vezetők és a média uszítása a felelős a támadásokért, a palesztinok szerint pedig a majdnem öt évtizedes megszállás miatt érzett elkeseredettség gerjeszti az erőszakhullámot.