Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japánban megemlékeztek a hirosimai atomtámadás 68. évfordulójáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 6. 13:58

Hatvannyolc éve dobták le az első atombombát. A japán Hirosimában augusztus 6-án, kedden megemlékezést tartottak, amelyen tisztelegtek az áldozatok emléke előtt, és állást foglaltak a nukleáris fegyverek ellen.

Több mint ötvenezer ember állt egy percig néma csendben Hirosima egyik parkjában, a hatvannyolc évvel ezelőtti reggeli robbanások epicentruma közelében.

Az amerikai légierő gépe 1945. augusztus 6-án oldotta ki a bombát, a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett, és az ég felé szökött az azóta elhíresült gombafelhő: 600 méter magasságban felrobbant az első atombomba, a Little Boy, amelynek ereje 17 ezer tonna TNT-nek felelt meg. A támadásban közel 140 ezer ember vesztette életét. Három nappal később egy másik japán városra, Nagaszakira is atombombát dobtak, abban a támadásban több mint 70 ezren haltak meg.

A távol-keleti országban ma több mint 200 ezer „hibakusa" él, olyan ember, akik túlélte a hirosimai atomtámadást. Átlagéletkoruk 79 év. Sokan közülük ott voltak a hirosimai megemlékezésen, tömjént égettek és imádkoztak.

Abe Sindzó japán miniszterelnök is részt vett a megemlékezésen. Beszédében elmondta: Japán a világ egyetlen olyan országa, amely atomtámadást szenvedett el, és mint ilyen, kötelessége segíteni a nukleáris fegyverek megsemmisítéséért folyó erőfeszítéseket. A miniszterelnök nem tett említést a távol-keleti országnak arról a dilemmájáról, hogy miközben égető szüksége van az atomenergiára, a két évvel ezelőtti fukusimai atomkatasztrófa miatt nagyon sok japán ellenzi a baleset után leállított atomerőművek újraindítását szerte az országban.