Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jemeni al-Kaida tagokkal végezhetett egy amerikai dróncsapás

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2018. július 9. 9:27

Feltételezett amerikai dróncsapás végzett a nemzetközi terrorhálózat hét harcosával július 6-án, akik egy kocsiban voltak úton Jemen déli részén – közölték helyi törzsi vezetők, akik névtelenséget kértek az információért cserébe.

Egyelőre nem tudni, kik az áldozatok. Az al-Kaida helyi ága, amely az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) néven ismert, már régóta a globális terrorhálozat egyik legveszélyesebb csoportosulásának számít. A Pentagon szerint az AQAP mintegy 3000 harcossal rendelkezik.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A felfordulást kihasználva az al-Kaida mellett az Iszlám Állam is kihasználta, hogy megvesse lábát a térségben.