Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövő tavasszal alakulhat meg a NATO romániai nemzetközi dandárja

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 27. 10:28

Jövő márciusban vagy áprilisban alakulhat meg a NATO romániai nemzetközi dandárja, amelynek létrehozásáról az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén döntöttek – közölte a katonai vezetők javaslatát ismertetve július 26-án, kedden Klaus Iohannis román államfő kedden, a legfelső védelmi tanács (CSAT) ülése után.

A NATO döntéshozatali szerve Oroszországtól tartó tagállamai kezdeményezésére július 8-án a szövetség keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, Romániában pedig egy nemzetközi összetételű dandárt hoznak létre.

Iohannis szerint a romániai NATO-dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld, és további hat tagállam jelezte részvételi szándékát anélkül, hogy felajánlását pontosította volna.
Az elnök úgy értékelte: Románia minden célkitűzését elérte a varsói NATO-csúcson. Ezek közé sorolta az ország területén NATO-parancsnokság alatt létrehozandó – főleg román katonákból álló – nemzetközi dandárt, valamint azt, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített, előzetes operatív készültséget elért elemei a NATO európai védelmi struktúrájának részévé váltak.

Iohannis szerint Romániának az is kiemelten fontos, hogy a Fekete-tengert a Balti-tengerhez és az Északi-tengerhez hasonlóan „stratégiai fontosságú térségnek" nyilvánította a védelmi szövetség.
Románia egy úgynevezett „Fekete-tengeri kezdeményezést" akart elfogadtatni szövetségeseivel, amely – ha nem is egy NATO-flotta megalakítását, legalább – a fekete-tengeri NATO-országok haditengerészetének közös gyakorlatozását jelentené. Varsóban az erről szóló döntést a védelmi miniszterek őszi értekezletéig elnapolták.

A CSAT a törökországi puccskísérlet nyomán kialakult helyzetet is megvitatta.
„Románia NATO-országként egyaránt érdekelt a térség stabilitásában és a demokratikus jogállamiság érvényesülésében" – jelentette ki Iohannis, hozzátéve: Törökország továbbra is stratégiai szövetségese Romániának és nélkülözhetetlen szövetségese a NATO-ban, ugyanakkor a térség stabilitása szempontjából életbevágó, hogy Törökország a közös európai, euro-atlanti értékek elkötelezett híve maradjon, tiszteletben tartsa a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság követelményeit.

A nemzetbiztonsági testület úgy értékelte, hogy Romániának nincs oka a terrorkészültségi szintet a jelenlegi második, „elővigyázatos" fokozatról magasabbra emelni – mondta az államfő.