Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kanada folytatja Franciaország támogatását Maliban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 16. 8:05

Kanada újabb határidőre kiterjeszti a Maliban folyó francia katonai beavatkozáshoz nyújtott támogatását, amely egy teherszállító repülőgép rendelkezésre bocsátásából áll – jelentették be Ottawában.

A kanadai expedíciós erőt egy CC-117 Globemaster III típusú hadászati légi utánpótló repülőgép és annak mintegy 40 fős repülő, kiszolgáló, és karbantartó személyzete alkotja. Eredetileg január közepétől egy hétig szólt a megbízatása, de ezt többször is meghosszabbították, most március 15-ig – közölte helyi idő szerint még február 14-én, csütörtökön egy nyilatkozatban Peter MacKay védelmi miniszter.

A jól felszerelt kanadai egyenruhás férfiak és nők munkája kormányunk szándéka szerint segít stabilizálni a helyzetet Maliban és azon túl – írta a miniszter.

A gép eddig 27 bevetésben, 194 ezer kilométert megtéve 765 tonna hadianyagot és katonát szállított a Szervál hadművelet számára.

Kanadai sajtójelentések szerint a légierőn kívül kanadai különleges alakulatok katonái is jelen vannak Maliban, de nem harci feladatokat látnak el, hanem őrséget adnak intézmények, így a nagykövetség körül.